Minden okkal történik, csak nem mindennek tudjuk még az okát ;) daydreamer Szeretném megköszönni mindenkinek, akik válaszoltak saját kedvenceikkel a véleménykutatásra. Tényleg jólesett látni, és ahogy észrevehettétek, a zeneajánlóba is kitettem egy számot mindenkitől, ami nekem különösen tetszik. De egyébként elárulom, mindegyik zene, amit írtatok, nagyon tetszik. És akkor minden pillanatban várom, hogy írjatok, Mano a chatbe írta, oda is lehet nyugodtan, ha nem találjátok a fórumokat, vagy nincs időtök, de itt van még egyszer (top 5 pasik, kedvenc zenék) :D Azt hiszem, túl vagyok egy abszolút fárasztó szerdán. Tegnap este igyekeztem időben lefeküdni, mert tudtam, hogyreggel hatkor kell kelnem, hiszen imádott kémia fakt negyed nyolckor -.- Viszont nem akartam lemondani az esti megérdemelt Gossip Girl részemről, ami motivál a tanulásban, és mivel negyvenöt perc egy epizód, rá kell készülni. Már lehetett vagy 22:45, amikor elkezdtem nézni, így aztán csak hat és fél órát aludtam, ezért egész nap olyan hulla voltam, hogy csoda, hogy az osztálytársaimnak nem lesznek rémálmaik tőlem :O Aztán föci doga, amire nem is tanultam. Oké. Remélem egyébként ötös szerűség lesz, mert ezerrel ígérgetem anyáéknak, hogy jók lesznek a félévi jegyeim. Hát, remélem. Mondjuk a tanár tökrendes volt, mert mondta, hogy ha rossz lesz a jegy, felelésben kijavíthatjuk. Kémia, mert nem elég belőle negyvenöt perc reggel. Huh, olyan szinten nem értek egy szót se belőle, hogy az már nagyon durva. Volt még nyelvtan, mondjuk az nem durva, a magyar az okés, meg szeretem is. Ének, jövő héten felelek, ne felejtsem el! >< Matek, ami egy külön tragédiafejezete az életemnek. Remélem a heti két különóra segít felkészülni a felvételire. Amúgy meg amit órán veszünk most belőle az egy konkrét homály. Na és még egy jó kis angol, amit szerencsére szeretek. Volt még két óra nyelvvizsga előkészítő és huss, kilenc óra intenzív tanulás után hat és félórás alvással a szervezetemben anya hazavitt. Aztán tanulhattam a holnapi fizika dogára. De valahogy túléltem. Drukkoljatok, hogy holnap ötös dogát írjak! (yn) 30 Napos Dal Kihívás - 3. Nap Az első dal, amit valaha hallottál: Tente baba, tente
(ehhez nem találtam jó videót :/)
Megkérdeztem anyát és azt mondta ez volt. Hiszen mindig ezt énekelte nekem kisbaba koromban, hogy el tudjak aludni. :$ Ti is aludjatok jót, én a tentebabát most egy Gossip Girl résszel helyettesítem, wíí *-* <3
2012. 01. 04. 20:50
rebellefleur<3
Véleménykutatás
Boys boys boys ;)♥
Új véleménykutatás nyílt az oldalon. Az előző bejegyzésemben olvashattad, szerintem kik 2012 leghelyesebb pasijai. Változtatnál a sorrenden, vagy egész másokra gondoltál? Az új helyes pasi fórumban bátran elmondhatod a véleményed. Szóval, kik a legjobb pasik? Kedvenc zenéitek :D
Mindig láthatjátok a zeneajánlóba az én kedvenceimet, de érdekel engem érdekel az is, hogy Ti mit hallgatok. Ne félj írni a kedvenc zene vendégkönyvbe, hét kedvenc zenét, hiszen mindig kiválasztok belőle egyet, akit honlappal együtt hirdetek a zeneajánlóba. Mutasd meg a zenei ízlésed!
2012. 01. 03. 13:57
rebellefleur<3
Hajrá
Ha két embernek együtt kell lennie, végül úgyis egymásra találnak :$♥
Sok boldog születésnapot daydreamer tesójának!♥^^ 2012 sok mindennel fog együtt járni, de azt hiszem az első katasztrófa már holnap bekövetkezik, mégpedig azzal, hogy ismét visszaülhetünk imádott iskolapadjainkba. Persze, játszom itt a hattyú halálát, amikor csak január 20-ig kéne kibírnom úgy, hogy jó jegyeket hozok haza, és tanulok a felvételire, szóval leginkább ezért megpróbálok pozitívan tekinteni a dologra. Nem lesz olyan borzasztó, elvégre találkozok a haverokkal... És ennyi a jó oldala, de ne ezzel foglalkozzunk. Szerintem mindenre elég jól felkészültem holnapra, amin mindkét szülőm nagyon csodálkozott, de talán ez fogható arra a hegyibeszédre is, amit ma lenyomtak nekem a pályaválasztásról. Nekem tényleg fontos a jövőm, és megpróbálok megtenni érte mindent, amit csak tudok. Megpróbálok. 2012 5 legjobb pasija
Oké, ezek nem új pasik, akiket most láttam meg először, de összeszedtem az öt leghelyesebb pasit és top sorrendbe állítottam őket. 1. Chace Crawford
2. Alex Pettyfer
3. Zac Efron
4. Taylor Lautner
5. Cortez (megjegyzés: mivel ő egy könyvszereplő, csak a képzeletem tudja, hogy néz ki szerintem, és egyébként első lenne, de ez így elég fiktív, szóval ő az ötödik :$) Változtatnál a sorrenden? Neked ki a top 5 pasi? Indítok egy vendégkönyvet, ahol mindenki elmondhatja a véleményét, hogy szerinte ki 2012 5 legjobb pasija. Írjatok bátran, mert a Te véleményed is számít! ;) 30 Napos Dal Kíhívás - 2. Nap (tudom, ez még mindig az első nap, mert ma hajnalban írtam utoljára, de nem bírom ki :| !) Az első dal, amit hallottál a kedvenc előadódtól: Taylor Swift - Crazier
Ismét rettentő nehéz volt kiválasztani a kedvenc előadóm, mert ugye eszembe jutott a Green Day, Adele is, közülük választottam, de még rajtuk kívül is sok kedvenc előadóm van. Lényeg a lényeg, Taylor Swifttől először a Craziert hallottam, a Hannah Montana filmben, ma is nagy kedvencem. Igen, Miley-t is választhattam volna, de tőle nem tudom mit hallottam először, hehe.
További szép estét a drága olvasóknak, írjatok a helyes pasik fórumba! :D
2012. 01. 02. 21:36
rebellefleur<3
2012 <3
Új év, új remények, új álmok és új érzelmek. 2012, jövök! *-* Először is, szeretnék minden látogatónak nagyon jó, sikerekben gazdag és nagyon boldog új évet kívánni! Remélem mindenkinek olyan szuper volt a szilvesztere, mint nekem, meséljetek, nyugodtan, ott a chat ;). Máris egy nem túl érdekes téma jutott eszembe, ez pedig az, hogy lehet beszüntetem a hirdetést, mert senki nem küldött még mailt, így meg olyan hülyeség az egész. Tudom türelmetlen vagyok, meg minden, és ez így rohadt szerencsétlen, de mindegy, majd legközelebb :D. És amúgy is, nem ez a legfontosabb dolog. Elvégre, itt van az új év, ami tökjól kezdődött, és tiszta lap és minden. A 2011-es évem egy új korszak kezdete volt, de van egy olyan érzésem, hogy a történet a lehető legjobban folytatódik! :) 2012 előrejelzés Egy új sorozatmánia:Gossip Girl - no comment, egyszerűen imáádom Egy műsor, amit eddig nem szerettem, de többet fogok nézni:Sarah Silverman Program - három résszel sikerült meggyőznie Egy együttes amit többet fogok hallgatni:The Pretty Reckless - Taylor Momsen miatt, és rohadt jók! Egy foglalkozás ami elkezdett érdekelni:szinkronszínészet - a szilveszteri hülyülést tökjó lenne komolyba csinálni Egy műsor, ami elsőre megtetszett: The Ellen Show - régebben is hallottam róla, de most megnéztem pár interjút YouTube-on és tökjó!
Ezt a kis előrejelzést most így fél háromkor ötöltem ki, nem tudom mennyi értelme volt, de ha valakinek van kedve kitölteni, nyugodtan elviheti ;D.
Ja, és úgy döntöttem, ha már új év, meg minden, megcsinálom a 30 Napos Dal Kihívást. Elvégre durr bele ;). Puszi nektek, jó éjszakát (mármint hajnalt hehe), és ne feledjétek, hogy minden kis szösszenetet ami a fejetekbe van, írjátok le a chatbe, tényleg kell a visszajelzés! xd <3 30 Napos Dal Kíhívás - 1. Nap A kedvenc dalod: Gym Class Heroes - Stereo Hearts ft. Adam Levine
Most nem azt mondom, hogy ez a kedvenc dalom, mert egyetlenegy kedvenc dala az embereknek egyszerűen nincs! Viszont nagyon szeretem ezt a dalt, az biztos, és most elsőre ez jutott eszembe. A legtöbb kategóriámba megállja a helyét, ezért választottam. Majd később úgyis mást fogok mondani, jó vagyok, mi? Na, ennyi volt mára gyerekek, cső!
2012. 01. 02. 2:35
rebellefleur<3 (vágod? 2012!)
Az év példaképe
And I've been told at least a thousand times
It's not worth the struggle, the hurt or the trouble
I keep running up to these front lights
No, I won't surrender, I'll wait here forever
My Heart Beats For Love (Miley Cyrus) A hirdetésről: Olyan sokan jöttök mostanában, hogy kitaláltam, érdemes lenne hirdetést csinálni az oldalon. Majd meglátjuk, hogy válik be. A bal oldali mozgó menüben vannak a részletek, de azért itt is elmondom, hehe. Szerintem elég jó árak, 3 hónap 1 GKR, 5 hónap 2 GKR! Ha valaki szeretne mondjuk hat, vagy hét hónapot, arra már nem vonatkozik az akció, az annyi kredit, ahány hónap. A krediteket a bal oldali infóknál is megtalálható e-mail címemre (rebelle-fleur10@live.com) küldjétek, és lehetőleg csatoljatok hozzá egy saját buttont is, ami pontosan 140x50 pixel méretű legyen! Ha nem csatoltok képet, akkor egy alap képet rakok be, ami az aktuális designomhoz illik. Elég régóta nagy Miley rajongó vagyok, és a kedvenc Miley honlapom az a MileyFans.Gp, amit majdnem mindennap megnézek. Ott találtam rá egy cikkre, ami arról szólt, hogy a HollywoodLife indított egy szavazást arról, hogy ki legyen a 2011-es év példaképe. A jelöltek Zac Efron, Kristen Stewart, Taylor Lautner, Miley Cyrus, Nick Jonas, Miranda Cosgrove, Demi Lovato, Selena Gomez, Taylor Swift és Justin Bieber. Amikor az oldalra értem egyből gondoltam, hogy Mileyra szavazok, de ott volt Taylor is, aztán nem igazán tudtam mit csináljak, de végül Mileyra szavaztam. Egyrészt mert mostanában mindenki szidja őt, meg minden, amikor tisztában sincsenek vele, hogy mennyi mindenben segít és jótékonykodik, és tényleg megérdemli, ha ezt megnyeri. De szerintem nem csak én gondolom így, mert Miley vezet a szavazáson. Sokan biztos támadni fognak, hogy persze, milyen példakép az, aki így táncol a színpadon, meg ilyen zenéje van és salviát szív és a többi. De azért aki ilyennel kezdi el vádolni, az gondolja már végig, hogy Miley hány alapítványt indított már el, hány jótékonysági akciója volt, adakozott. A 16. szülinapjára a belépőjegyek árát is a City Of Hope-nak adta az utolsó dollárig. Szóval szerintem ő az aki a leginkább megérdemli ezt. A fenti képre kattintva tudtok szavazni! :)
2011. 12. 29. 13:53
rebellefleur<3
Pletykafészek
A végén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt az életedben, hanem mennyi élet volt az éveidben. daydreamernek aki ismét csodálatos designt készített ;) köszönöm <3
Két nap múlva vége az évnek. Pápá, 2011! Olyan fura érzés, de mondjuk minden évben fura. Ez az év már elég klassz volt szerintem. Úgy érzem most, így az év végére annyit változtam és annyira másként érzek sok mindennel kapcsolatban, mint az elején. Szerintem ez tök normális, legalábbis remélem. És persze, lesznek újévi fogadalmaim, ahogy mindig, és úgyse fogom betartani őket. De akkor lássuk. Újévi fogadalmaim 2012-re
- Hetente kétszer edzek valamit
- Nem hanyagolom el az arcápolást
- Odafigyelek a tanulásra (főleg a felvételire)
- Kevesebbet szidom az embereket a hátuk mögött
Oké, ez szerintem egy ilyen alapdolog, majd meglátjuk mi sül ki belőle. De talán majd még holnap hozzácsatolok valamit. Ha láttátok oldalt végre valahára frissítettem a zenéket, új kiemelt dal és új kedvenc dal is lett, és jól tettem, hogy benéztem néhány porosodó menübe, mert a zeneletöltésnél minden link hibás volt, úgyhogy frissítettem mindegyiket, szóval mehet a töltögetésnyugodtan ;D. Igazság szerint mindig is akartam egy kis zenekritikát írni, úgyhogy most megpróbálok, és megindoklom, miért ezeket a zenéket választottam. Train - Hey Soul Sister
Ezt a számot nagyon sokan mondták nekem, hogy hallgassam meg, mert jó, de én sosem hallgattam meg. Aztán meghallgattam, és tetszett. Tulajdonképpen bejönnek az olyan számok, amiben játszanak ukulelén. Többnyire. Azért került fel a listára, mert most láttam Taylor Swift Speak Now turnéjának DVD-jét, amiben a Fearless közben betette ezt a Hey Heeey Heey-es részt (meg az I'm Yours refrénjét is) és eszembe jutott, hogy ezt végig kéne hallgatni. Szerintem megérdemli :) Sheryl Crow - Sweet Child O'Mine
Természetesen ez egy feldolgozás, a Guns 'N Roses szerintem legjobb számából. Az Apafejben is benne volt, ha valakinek ismerős, szerintem onnan. Nem vagyok egy nagy Sheryl Crow fan, de ebben a dalban rohadt jó a hangja, és egyébként is nagyon szerettem volna hallani ezt a számot női verzióban. Majd valamikor szeretném én is elénekelni ezt a számot, és ez a dal lesz az alapja, ezért került fel a listára. Taylor Swift - White Christmas
Most úgy érzem ez a kedvenc karácsonyi dalom. Nagyon aranyos szám, és eddig Taylor feldolgozásában tetszett a legjobban. Akik hallották tőle a Last Christmast, hallgassák meg ezt, mert nem lehet, hogy nem fog tetszeni! Egy felmérés szerint egyébként ez a világon a legismertebb karácsonyi szám. Na igen, ezért van rajta a listán. Rihanna - Take A Bow
Ezt a dalt mindig összekevertem a Russian Roulettetel, de aztán daydreamer mondta, hogy hallgassam meg, mert nagyon jó. Tényleg az, először egyébként a Gleeben hallottam, aztán meghallgattam eredetiben. Rajta van a telefonomon is, és nagyon imádom, főleg a szövege miatt. Nagyon szerettem volna feltenni a listára egy Rihanna számot, csakmert alapon, de azértsem egy újat, mert imádom a régebbi számait. Jordin Sparks - Battlefield
Oké, ismét egy daydreamer ajánlású szám. Még pár hónapja mutatta, szerinte a legjobb dal csengőhangnak. Jordin Sparksot egyáltalán nem szoktam hallgatni, de ez a dal elég jó. Egyébként feltűnt milyen nagy szókinccsel véleményezem a számokat? A dal azért került fel a listára, mert egész egyszerűen YouTube-on ott volt az ajánlásban. Oké... Kanye West - Stronger
Nemrég a karácsonyi filmözön miatt rátaláltunk az HBO-n az Alvin és a mókusokra, amit a tesóim miattt meg kellett nézni már ötödjére is, de megérte, mert ezt a dalt eszembe juttatta, amit egyébként nagyon szeretek. Egyáltalán nem bírom Kanyét, a Taylor Swiftes balhéja miatt, de ez a szám akkor is nagyon tetszik, és végre értem a szövegét. Akartam valami hiphoposabb dalt a listára, és ez jutott először eszembe. LMFAO - Get Crazy
Kanye után azt gondoltam á, de kéne valami LMFAO-t tenni a listára, és nem tudtam már mit kéne, aztán eszembe jutott, hogy ez az egyik amit különösen szeretek tőlük. Igen, természetesen a Jersey Shore miatt, és azért is tökjó hallgatni, mert az jut eszedbe miatta. És hogy miért került fel a listára? Hát mert pólóidő! ;) Hogy legyél el a két napig amíg Szilveszter lesz? Tipp: Nézz Gossip Girlt! Én mostanában nagyon rákaptam, és hála R-nek, elhozta hozzánk pendriveon az első évad pár részét, úgyhogy azzal mostanában elvoltam. Szóval, ha ti is szeretnétek nézni ezen a linken tudjátok letölteni. Ha lehet választani a Mediafire-ös letöltést válasszátok ;)
Volt zenekritika, Gossip Girl, én meg mindjárt bealszok, hehe. Köszönöm szépen a rengeteg látogatót, nagyon örülök nektek, és a cseréknek is, ha valami ötletetek van, ne tartsátok magatokba, ott a chat, oldalt az e-mailem, küldjetek postagalambot, mindent lehet nyugodtan. Jó éjszakát :D
2011. 12. 29. 0:06
rebellefleur<3
szeretem a bacont
Tizennégy éves, zenei stílusa mindenevő, imádja a baconszalonnát, szentül hisz benne, hogy boldoggá teszi az embert, álmodozó, a saját feje után megy, rajzfilmmániás, New Yorkba készül. Keresnem kellett egy jó kis netes nevet, hát mi lett az? Rihanna leginspirálóbb tetkója, a rebelle fleur az én nevem, ami lázadó virágot jelent. Próbálja leírni az életstílusom, de szerintem arra itt van ez a honlap is, ami rólam szól. Legalábbis a blog részében, ahol megismerkedhettek mindennapjaimmal, már ha érdekel titeket. Ha pedig nem, van itt azért más is, amiért érdemes maradni. És megint csak ennyit bírtam írni magamról, ez őrület. xd webmiss:rebellefleur<3 e-mail:rebelle-fleur10@live.com host:G-Portál design by:daydreamer böngésző: Mozzila Firefox nyitás:2011. 11. 05.